Párkapcsolat szerelmi problémák megoldásai

Úgy érzi szerelmi élete mély ponton. Segítségre van szüksége egyedül nem boldogul. Szeretné megtalálni az igaz szerelmet.

Párkapcsolat

 

Az 1. párkapcsolati fázis a szimbiózis

Ez az az időszak, amikor kialakul a szerelem, a két fél között megszűnnek a határok, úgy érzik, hogy nem tudnak a másik nélkül élni, egyszerre gondolnak egymásra, egyszerre mondanak ki dolgokat, befejezik egymás mondatait. Ennek az időszaknak a jelszava a “mi”, és nagyon fontos szerepe van abban, hogy megalapozza a későbbi családalapítás lehetőségét. Ez az a szakasz, amit írók, költők oly sokszor már megénekeltek: Rómeó és Júlia története ebben a fázisban ér véget, és már nem tudjuk meg, hogy mi lett volna csodálatos szerelmükkel, ha továbbélnek, és továbblépnek a következő párkapcsolati szakaszba… Ebből a sülve-főve együtt vagyunk szakaszból ugyanis előbb-utóbb továbblépnek a felek a következő szakaszba. Lehet, hogy nem egyszerre, hanem fáziskéséssel, mindenesetre egészséges lelkületű emberek nem maradnak benne tartósan, mint ahogyan az egészséges gyermek is előbb-utóbb leválik az anyjáról.

 


 

A 2. párkapcsolati fázis a leválásé

A párkapcsolatban ilyenkor kerülnek elő a különbségek, elkezdjük a másik felet reálisan látni, hirtelen rádöbbensz, hogy ki is az, akit választottál, és aki mellett minden nap felébredsz, és ha ez a kép nem tetszik, akkor beindul a gépezet: legyen olyan a másik, mint amilyennek annak idején elképzelted. Magyarul: elkezdődik a leválás szakasza, és ez az időszak konfliktusokkal terhelt, miközben mindkét fél újra rendezi a saját határait. Ha nem sikerül hosszútávon kialakítani az elfogadást, és kialakítani egy közös szabályrendszert, akkor ez a szakasz szét is feszítheti a kapcsolatot, gyakran ilyenkor lép be a bizonyos “harmadik”.

 

A 3. párkapcsolati fázis az egocentrikus

amikor felerősödik a függetlenség igénye, és fontossá válnak az egyéni célok, és ha a párnak ha nem maradnak közös elfoglaltságai, akkor kiürülhet a kapcsolat, sőt a válás veszélye is nagy.

A 4. párkapcsolati fázis az újraközeledés szakasza

Ha a párkapcsolat sikerrel túljutott az ezt megelőző 3 fázison, akkor ez a szakasz koronázza meg az egész folyamatot. Ebben az időszakban a felek már képesek elfogadni egymást, és képesek önálló személyiségként, egymásban nem feloldódva együtt lenni, hiszen ekkorra már mindkettejük saját határai is kialakultak a kapcsolaton belül.

Meddig tartanak az egyes szakaszok?

E fázisok a két félnél nem feltétlenül egyszerre következnek be, és a több párkapcsolatban megélt tapasztalások – amennyiben azok tudatosodtak – egy új párkapcsolatban akár már le is rövidülhetnek, “gyorsabban” bekövetkezhetnek. Például két érett, egészséges határokkal, önszeretettel rendelkező személy találkozása esetén a szimbiózis fázisa le is rövidülhet, és hamarabb meglátják egymás valódi énjét, nem ideologizálják túl társukat.

Amikor azonban a két fél között túl nagy a szakaszbeli távolság, az gyakran vezethet párkapcsolati válsághoz, a kapcsolat megszűnéséhez.

A fenti leírásból is kitűnik, hogy egy párkapcsolat megélése, működtetése, és jól működtetése nemcsak a véletleneken múlhat, hanem a tudatos működtetésen is, aminek alapja az önismeret, és a lelki folyamatokra való nyitottság és törődés.

 

További Párkapcsolati tanácsokat szeretne olvasni látogasson el a következő weboldalra.

 

 

Párkapcsolati Tanács Blog

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 2
Heti: 11
Havi: 20
Össz.: 3 519

Látogatottság növelés
Oldal: Párkapcsolati tanács
Párkapcsolat szerelmi problémák megoldásai - © 2008 - 2024 - parszerelem.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »